Pályázati beszámoló (NTP-KKT-A-14-0077)
A tanulók tollából:
„Tihanynál, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén festői környezetben fekvő, levendulással is körbevett táborban töltöttünk június 22-től 26-ig csodálatos napokat. Az igazán aktív pihenésben változatos programokon vettünk részt.Először túravezető segítségével a Tihanyi-félsziget keleti vonulatát jártuk be, ismertük meg. Majd természetismereti és kultúrtörténeti programban vettünk részt. A diavetítéssel egybekötött előadáson Vers Réka szakreferenstől a félsziget növény-és állatvilágáról, védettségéről hallhattunk-láthattunk érdekességeket. Ehhez totó és állati lábnyomfelismerő játék is társult. A kézműves foglalkozáson Küsz Mariann nénivel levendulazsákot varrtunk és töltöttünk meg a friss, illatozó növény virágával, majd a levendula jellemzőivel és a helyi gyógynövényekkel ismerkedtünk meg. A következő napon újabb vezetett túra kapcsán a félsziget belső részének értékeit fedeztük fel. A műemlékileg védett település nevezetességeit faluismereti feladatlap segítségével jártuk be. Játékos ügyességi versenyen is bizonyíthattunk, majd a fény nemzetközi évéhez kapcsolódva a fényről, s hozzá tartozó magyar találmányokról hallhattunk, majd csillagászati bemutatón is részt vettünk. A Kogart Galéria múzeumpedagógiai órája is hozzájárult művészeti látásunk további fejlesztéséhez.”
A pályázatot elkészítette és a megvalósuló programokat megszervezte, lebonyolította Cseténé Szabados Amrita intézményvezető és Lengyel Valéria Intézményvezető- helyettes.
A tanárnők tollából:
„Az általunk kitűzött programok, feladatok maradéktalanul megvalósultak, teljes mértékben elértük a programban kitűzött céljainkat. Tanulóink ismeretei bővültek és új ismeretekre is szert tettek. Földrajzi, kultúrtörténeti és irodalmi ismereteik is gyarapodtak. A változatos formájú ismeretátadások (tapasztalati úton való ismeretszerzés, közlés, bemutatás, kísérlet,túra) nemcsak a jelenlegi, de a későbbi tanulmányaikra is hatással lesznek. A gyerekek művészeti (zenei és képzőművészeti) alkotásokhoz való viszonya szorosabbá vált, pl. alapos megfigyeléssel tudták csak elvégezni a múzeumpedagógia foglalkozáson kapott feladatokat. Esztétikai érzékük fejlődött a látott festmények és szobrok, plasztikák alapján. A kézműves foglalkozás is elérte célját, hiszen a levendulazsák készítéséhez szükség volt manualitásukra, képzelőerejükre. A félsziget helyi gyógynövényeinek megismerése alapján hasznosítani tudják majd a hallottakat. Táborozóink megismerkedtek például a levendula többféle felhasználásával is, megtapasztalhatták, meg is kóstolhatták azokat. A kultúrtörténeti programok hozzájárultak tanulóink vallási -, építészeti-, művészettörténeti-, nyelvészeti ismereteik elmélyüléséhez, illetve teljesen új ismeretekre is szert tettek.”
Sikeres pályázat
A Csóri Mátyás Király Általános Iskola az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt " A kisiskolák tehetségsegítő programjainak támogatása" című kiírásra sikeresen pályázott.
A program eleme kapcsolódik a " 2015 A Fény Nemzetközi Éve" kezdeményezéshez. A bentlakásos, ötnapos tehetséggondozó tábor munkájába húsz kisiskolás tanulót vontak be a pedagógusok. Előre kidolgozott tematikus, szakmai program alapján tartják a foglalkozásokat a szakemberek, tanárok.
A tábor kiválasztott helyszíne is illeszkedik a tehetségterülethez, a Tihanyi Levendula Tehetséggondozó Tábor a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén fekszik.
A pályázatot elkészítette és a programot megvalósítja Cseténé Szabados Amrita Teresa intézményvezető és Lengyel Valéria intézményvezető-helyettes.
Médiaverseny
Iskolánk három tanulója, Berényi Luca Sára, Hanka Barbara, Holl Ádám vett részt a Bory Jenő Általános Iskola által szervezett, Mozgóképkultúra és médiaismeret megyei tantárgyi versenyén. A szakmailag igényes és nehéz versenyen diákjaink kiválóan megállták helyüket, hiszen a tavalyi eredményünkhöz méltóan a második helyen végeztek. Büszkék lehetünk rájuk!
Felkészítő tanáruk Sárkány Gyula
Fénystaféta
A Fény Nemzetközi Éve MTA Programbizottsága 2015. május 21-én (csütörtökön) estére „Országos fénystaféta” rendezvényt tervez, mely egy fényjel továbbítási akció. Sok száz résztvevő aktív közreműködésével egy fényjel járja körbe az országot, melynek kiindulópontja az ELI (Szeged), az indítási időpont: 20.00. A fénystaféta időpontját,útvonaltervét a fent említett bizottság jelölte ki. A fényjel tervezett haladási útvonalát szakaszokra osztották. A szakaszfelelősnek az a feladata, hogy az ő szakaszának kezdőpontjába érkező fényjel továbbítását megszervezze oly módon, hogy az a következő szakasz kezdőpontjába jusson az időtervben megadott időpontra. A lényeg, hogy a fényjel a megadott időpontra elérje a következő szakaszt.
Intézményünk, a Csóri Mátyás Király Általános Iskola is csatlakozott ehhez az országos programhoz, melynek keretében 19 óra 40 perckor kezdődően bemutatóval egybekötött előadást láthatunk/ hallhatunk a Fő téri iskolában.
Ezt követően közösen felmegyünk a kijelölt dombra, ahol a Székesfehérváron 21 órakor indított fényt meglátva mi is azonnal útnak indítjuk fényünket.
Tudományos, közösségépítő programunkra szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!
Iskolavezetés
Békéscsabai, 36. Nemzetközi Gyalogló-és Futógála
2015. április 25-én, szombaton, Békéscsabán rendezték a 36. Nemzetközi Gyalogló-és Futógálát.Iskolánk tanulói közül : Jezsoviczki Anna, Fórián Kitti, Varga Máté Ferenc, Szunoman Zoltán, Soltész Benjamin vettek részt a sporteseményen a Hunyadi DSE színeiben.
Az újoncok 5 km-es távján Varga Máté 7.osztályos tanulónk országos bajnok lett.Szép eredményt értek el a lányok is ugyanebben a kategóriában.A serdülők korcsoportjában a táv 8 km volt,amit sikeresen teljesítettek a 8.osztályos fiúk. Felkészítőjük iskolánk testnevelőtanára : Őze Tibor volt.
Gratulálunk a szép eredményekhez!