Megy, mint a karikacsapás
A negyedikesek tavaly már megmérettették magukat Sárkeresztesen, ahol "Megy, mint a karikacsapás" címmel közmondásokból és szólásokból rendeztek versenyt. A lányok ebben az évben nagyon alaposan felkészültek, így megosztott első helyen végeztek a helyi iskolások csapatával. Keresztrejtvény, titkos írás, kirakó, activity segítségével kellett a feladatokat megoldani. Jó hangulatú, jól szervezett vetélkedő volt. A csapat tagjai: Kolmer Jázmin, Lukácsa Petra Emma, Mázsa Evelin Csenge. Felkészítő: Csiszár Regina tanító
PÉNZ 7 VETÉLKEDŐ
„Pénz7” 2015: fókuszban a családi költségvetés
Iskolánk is csatlakozott a Pénz7” című programsorozathoz, amelynek célja az általános és középiskolások pénzügyi ismereteinek megalapozása. A Magyar Bankszövetség szervezésében a Pénziránytű Alapítvány szakmai támogatásával megvalósuló programban a diákok megismerkedhettek az őket is érintő hétköznapi pénzügyi témákkal, a családi költségvetés alapkérdéseivel. Ennek keretén belül egyik délután játékos, és interaktív elemeket is tartalmazó feladatokat oldottak meg a hattagú csapatok. A vetélkedő jó hangulatban telt, a gyerekek játékosan új ismeretekre tettek szert. A programsorozat folytatása a BankVelem PénzOkos Kupa, amely háromfordulós online pénzügyi tudáspróba általános iskolásoknak.
A vetélkedő szervezői: Cseténé Szabados Amrita, Pásztohy-Baranyai Katalin
VÍZ VILÁGNAPJA
Hétfőn és kedden a felső tagozatos diákokkal együtt rendhagyó környezetismereti órákon emlékeztünk meg legfőbb éltető erőnkről, a vízről. A filmvetítéssel és ismertetővel egybekötött tanórák végén Víz - Kvíz tesztet töltöttek ki a tanulók.A megemlékezés célja, hogy óvjuk, védjük környezetünket, ezen belül a Föld vízkészletét.
A víz világnapjának megünneplését az 1992. évi Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték. Az ENSZ március 22-ét nyilvánította e nappá.
Programfelelős: Sárkány Gyula
KOKÁRDÁBAN, KOKÁRDÁBAN...
Majd a polgármester úr ünnepi beszéde zárta a megemlékezést.
KÖRZETI MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG ENYINGEN
Hagyomány már, hogy tavasszal minden évben mezei futással kezdődik az atlétikai idény. Tanulóink már néhány hete lázban égtek, hogy ki képviselheti majd március 12-én iskolánkat az enyingi veresenyen.
Az időjárás nem fogadta kegyeibe az indulókat, mert hol a szél fújt márciust meghazudtolóan hidegen, hol az eső szemerkélt De senki nem adta fel a versenyt.
A III. korcsoportos fiúknál Magyar Bence egyéniben 16. lett, így indulhat a két hét múlva megrendezendő megyei bajnokságon. Csapattagjai közül részt vehet még a megyei döntőn Varga Máté, Pásztohy László, Bognár Norbert és Galambos Szabolcs.
A IV. korcsoportos fiúknál a legjobb helyezést Tóth Sándor érte el, aki a 9. helyen ért célba.
A szép futás eredménye: meghívás a megyei döntőre. Sanyi eredményével "vitte magával" csapatának többi tagját is, Szunoman Zoltánt, Patkós Gergelyt és Soltész Benjamint.
A III. korcsoportos lányok legalább olyan jól szerepeltek, mint a fiúk, de a nagyon erős konkurencia miatt közülük most senki nem jutott tovább a megyei döntőre.
A lányok csapatának tagjai: Jezsoviczki Anna, Fórián kitti, Gajdán Dominika, Maksa Judit és Berényi Anna. Ők az V. helyezést érték el.
Felkészítő tanáruk:Őze Tibor
Gratulálunk a szép eredmény eléréséhez!