Családsegítő
Varázsceruza
Karácsony
Áldott, békés és boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk minden kedves tanítványunknak, szülőnek, munkatársunknak!
A tanév utolsó napján az osztályok karácsonyi ünnepséget tartottak. Önfeledt játék, beszélgetés, elcsendesedés jellemezte az együttlétet. Fellobbant az adventi koszorún a négy gyertya lángja.
A Lázár Ervin Program keretében az Apolló Kulturális Egyesület látogatott tanulóinkhoz. Az Opera Vibe című koncerten nemcsak zenei élményben volt részük, de különböző rézfúvós hangszerekkel is megismerkedtek. Köszönjük szépen ezt a nagyszerű kulturális lehetőséget!
Pályaorientációs napot szerveztünk iskolánkban. Az alsó tagozatos tanulók két nagyon érdekes és izgalmas szakmával, hivatással ismerkedtek meg. Kálmánchey Ákos mozdonyvezető képekkel és videókkal illusztrált előadását nagy érdeklődés övezte. A gyerekek sok kérdést tettek fel, így is tanulva a hallottakból. Hámori András és Salamon Szabolcs erdőmérnökök munkájukat, hivatásukat, élményszerűen mutatták be. Hoztak magukkal igazi kincseket is, valódi gím és dám szarvasagancsot például. A felső tagozatos tanulóinkhoz a Székesfehérvári Szakképzési Centrum munkatársa, Halász Timea és Fűrész István pályaorientációs szakemberek látogattak el. A beszélgetés, az interaktív foglalkozás és az adott témakörhöz kapcsolódó társasjáték hozta közelebb a gyerekekhez e téma, a pályaválasztás, a pályaorientáció világát. Köszönjük a meghitt órákat!
Iskolánk névadójára, Mátyás királyra emlékezünk december első napjaiban. A megnyitó ünnepségen a Görömbő Kompánia Betlehemi történet című előadását tekintettük meg. A darab interaktív volt: gyerekek, tanár bácsik együtt játszottak, váltak aktív szereplővé. A műsoros esten fergeteges műsorszámok előadásával zártuk a programsorozatot. Köszönjük szépen mindenkinek, aki hozzájárult a nap sikeréhez! A befolyt összegből a Fő téri iskolaudvaron található játszórészt szeretnénk fejleszteni.
Hozzánk is megérkezett a Nagyszakállú! Mivel csupa jó gyerek tanul a mi iskolánkban, így mindenkinek hozott ajándékot a Mikulás.
Iskolánk alsó tagozatos tanulói a Vörösmarty Színházban megtekintették a Hópehely hercegnő című mesedarabot. A gyerekek együtt éltek az előadással, átérezték és megértették mondanivalóját. Sétáltak az adventi díszbe öltözött székesfehérvári utcákon és megcsodálták a város karácsonyfáját. Tartalmas, szép délelőtt volt. Köszönjük szépen a szülőknek, hogy segítettek a gyerekek szállításában!
November
Székesfehérváron rendezték meg a Vörösmarty Mihály vármegyei szavalóversenyt, melyen Németh Krisztián 8.osztályos tanuló Különdíjban részesült a neves zsűri döntése alapján. Nagyon örültünk az elismerésnek! Gratulálunk Krisztiánnak és Lengyel Valéria tanárnőnek a sikeres közös munkához!
A tanév első bázisintézményi programján az Oktatási Hivatal Tananyagfejlesztési Főosztályának kedves munkatársai látogattak el intézményünkbe és tartottak előadásokat a Nat 2020 szerint fejlesztett kiadványokról, digitális tartalmakról. Köszönjük szépen Sipos Imre elnökhelyettes úrnak és kollégáinak a színvonalas szakmai programot! Továbbá köszönetet mondunk a külsős intézményekből érkezett vendégeinknek, hogy jelenlétükkel megtiszteltek bennünket!
A 8.osztályosok pályaválasztásának további segítése céljából érkeztek intézményünkbe a velencei Dr.Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium pedagógusai. Az előadáson bemutatták az iskolában induló képzéseket, szakokat, felkeltve a tanulók érdeklődését.
Tanítványaink a Veszprémi Petőfi Színházban jártak, ahol A brémai muzsikusok című előadást tekintették meg a 4. és 5. osztályos tanulókkal a Lázár Ervin Program keretében. A darab fontos emberi értékekről szólt, megható és vicces jelenetekkel gazdagítva. Köszönjük a Székesfehérvári Tankerületi Központnak e lehetőséget!
Az első osztályosok első látogatása a könyvtárba nagy élmény volt mindannyiuknak. Varga Lászlóné Klári néni a Vuk című diafilmet vetítette le, és mesélte el nekik. A mese végén ügyesen válaszoltak a történettel kapcsolatos kérdésekre és kiszínezték a jutalmul kapott színezőt. Mindenki nagyon jól érezte magát.
A Nádasdy- napok természetismereti projektjén vettek részt tanulóink: Kindl Gábor, Malina Erik, Rácskai Karolina és Stadler Levente. Nagyon jól érezték magukat, tudásukat bővítették, további ismeretekre tettek szert. A csapat Ács Miklós tanár úrral látogatott el a közeli település iskolájának programjára.
A Budapesten megrendezett boccia versenyen Németh Krisztián 8.osztályos tanuló vett részt Péterné Sereghy Fruzsina tanárnővel. A vetélkedés februárban folytatódik Krisztián számára, most egyéniben 11 pontot szerzett ezen a megmérettetésen. Szívből gratulálunk!
A "Technikaórák a szakképzésben" elnevezésű projekt keretében 7. osztályos tanulóink a Székesfehérvári SZC Árpád Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumba látogattak. Kipróbálhatták a varrást, villanyszerelést, önvédelmet, lövészetet, grafikát. Mindenki számára nagyon hasznos nap volt.A gyerekeket osztályfőnökük, Pásztóhy - Baranyai Katalin tanárnő kísérte el.Az utaztatásban segítségünkre volt Csór Község Önkormányzata, melyet hálásan köszönünk!
Rendhagyó énekóra a Pitypang zenekarral…Az alsó tagozatos osztályokba a Pitypang együttes tagjai látogattak el, és tartottak egy fergeteges énekórát. A gyerekek különleges hangszerekkel ismerkedhettek meg, és vidám dalokat énekelhettek gitárkísérettel. Nagyon tetszett nekik, örültek a tanórának. Köszönjük szépen a lehetőséget, az együttműködést!
Állampolgári ismeretek tananyag keretében 8.osztályos tanulóink Hári Gyula tanár úrral látogatást tettek Csór Község Önkormányzatánál, ahol az önkormányzatisággal és a helyhatóságok szerepével ismerkedtek meg a gyerekek.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Gaja Környezetvédő Egyesület a Fogyasztás szüneti naphoz kapcsolódóan konferenciát szervezett a Hiemer- házban, melyen iskolánkat Balom Zorka, Rácskai Karolina és Sütő Luca 8.osztályos tanulók, valamint Ács Miklós tanár úr képviselte. Dr.Cser-Palkovics András polgármester úr, valamint Kádár András a Jane Goodall Intézet igazgatója tartott érdekes előadást. A konferenciával Varga Gáborra, az egyesület 2023-ban elhunyt elnökére emlékeztek. Köszönetet mondunk V.Bőhm Erika elnökasszonynak a nemes munkájáért!
Kuntár Ferenc gyógypedagógus, szaktanácsadó tartott belső továbbképzést tantestületünk tagjainak. A megbeszélés valódi ötletbörzévé vált, melyet szakmai eszmecsere követett.
Márton napjához különböző hagyományok kapcsolódnak. Könyvtári foglalkozás keretében egy nagyon komplex programmal várta a 2. osztályosokat Varga Lászlóné, Klári néni. A történet újbóli megismerése után az érdekes feladatok, a kézműveskedés, az éneklés és a dalosjátékok közt mindenki megtalálta a neki legjobban tetsző tevékenységet. Köszönjük szépen ezt az élményt!
Csodás kiránduláson vettünk részt felső tagozatos tanítványainkkal és szüleikkel, valamint a Levendula Természetjáró Egyesület néhány tagjával. A szentbékkállai kőtengerhez vezetett első utunk, ahol a természet lenyűgöző erejét csodáltuk meg csakúgy, mint a Szent György-hegy bazaltorgonáinál. Néha ködben, néha napfényben gyönyörködtünk a festői Balaton-felvidékben. Csobánc várához felkapaszkodva a látvány szintén elvarázsolta csapatunkat. Nagyon jól éreztük magunkat, kellemesen elfáradva tértünk haza. Köszönjük Ács Miklós kollégának a túra szervezését!
Egészséges táplálkozás napja a 2.osztályosokkal. A gyümölcssaláta készítéséhez örömmel hozták a gyermekek a finomabbnál finomabb gyümölcsöket. A közös munka élménye mindenkit nagyon lelkesített az elkészítésében. A nagy tál “ vitaminbomba” pillanatok alatt elfogyott. Reméljük, egy kicsit segít távol tartani a betegséget az osztály tanulóinál. Köszönjük Szalma Ibolya kolléganő figyelmességét, törődését!
Azoknak a 7. osztályos tanulóknak, akik részt vettek az "Iparkodjunk, Gyerek!" c. verseny középdöntőjében, a nyereményük egy üzemlátogatás volt az Aranyalma Cukrászdában, Székesfehérváron. Sok érdekeset hallottak, láttak a cukrászda működésének rejtelmeiről. Utána még egy kis tízórait is elfogyasztottak a szomszédos "Mekiben". A gyerekeket osztályfőnökük, Pásztóhy -Baranyai Katalin tanárnő kísérte el. Köszönjük szépen a lehetőséget!
„Ősz húrja zsong…”
Október
A felső tagozatosok tök jó bulival zárták az őszi szünet előtti tanítási napot: volt tökfaragás, táncverseny, buli, jókedv, vidámság... A délutánt a DÖK és felnőtt segítőjük, Fliszárné Németh Ágnes tanárnő szervezte.Az első osztályosok napja a Halloween jegyében zajlott. Aki tehette, ijesztő jelmezbe bújt. Egész nap halloweenes feladatokat oldottak meg, rémisztő boszorkányokat és kastélyt készíthettek. A szülők jóvoltából a finomságok sem maradtak el. Ezt követően jöhetett egy kis pihenés, az őszi szünet…
A technikaórák a szakképzésben elnevezésű projekt keretében 7. osztályos tanulóink a Székesfehérvári SZC Bugát Pál Technikum és Szakközépiskolába látogattak. A gyerekek az ott tanulható szakok (egészégügy, környezetvédelem, oktatás) mindegyikébe betekinthettek egy-egy tanórás foglalkozás idejére, ahol sokféle feladatot is megoldottak. Beszélgettek az egészéges életmódról, rövid időre kipróbálhatták, milyen egy látássérült élete, beöltözhettek mentőápolónak. A gyerekeket osztályfőnökük, Pásztóhy - Baranyai Katalin tanárnő kísérte el.Az utaztatásban segítségünkre volt Csór Község Önkormányzata és Tradler Andor szülő, melyet hálásan köszönünk!
Egy pályázati lehetőségnek köszönhetően Budapestre utaztunk a felső tagozatos gyerekek egy csoportjával. Először a Sziklakórház Atombunker Múzeumot tekintettük meg. A megrendítő és olykor megrázó pillanatok legfontosabb üzenete az volt, hogy a háborúkban nagyon sok ártatlan ember halt meg és milyen fontos a béke, milyen szerencsések vagyunk, hogy nekünk nem kellett ilyen szörnyűségeket átélnünk. Ezután a gyönyörű Mátyás-templomba vezetett utunk, ahol tárlatvezetés keretében ismerkedhettünk meg a templommal. A csodás őszi idő lehetőséget adott arra is, hogy sétát tegyünk a Budai Várnegyedben és gyönyörködhessünk fővárosunk, Budapest épített illetve természeti szépségeiben. A finom ebéd elfogyasztása után pedig várt bennünket a vonat. Kissé fáradtan ugyan, de élményekkel teli indultunk haza. Köszönöm kollégámnak, Dr. Hári Gyula tanár úrnak, hogy megírta a pályázatot, megszervezte a mai szép, tartalmas napot! Kísérő kollégáimnak, Lengyel Valéria és Pásztohy-Baranyai Katalin tanárnőknek, valamint Ács Miklós és Nagy Tamás tanár uraknak a kirándulásban nyújtott segítséget. Azt gondolom, hogy sok élményt, örömet adtunk a gyerekeknek!
Házi szavalóversenyt rendezett iskolánk alsó tagozatos tanulói számára Szalma Ibolya kolléganőnk. A gyerekeknek állatos témájú verset kellett választaniuk. Gyönyörű szépen előadott verseket hallhattunk, mindannyiunk örömére. A szünetekben állatos dalokat énekeltünk. Díjazottak lettek:
I. helyezettek: Szedlák Izabel, Góczán Luca, Volkensdorfer Amira, Török Marcell Ferenc
II. helyezettek: Sziksz Erzsébet Hajnalka,
Szedlák Milán, Rechner Lilla, Szegedi Jázmin Viktória
III. helyezettek: Kovács Norbert, Földi Rebeka, Hordós Hanna
Szìvből gratulálok tanulóinknak és örülök annak, hogy sok tehetséges, versszerető diákunk van! Köszönjük szépen a zsűri munkáját: Lengyel Valéria tanárnőnek, Varga Lászlóné Klári néninek és Gombaszögi-Szalai Timi néninek. Nem volt könnyű dolguk! Ibolya néninek pedig a tartalmas program ötletét és megvalósítását!
Iskolánk csapata (Kindl Gábor, Strenner József Bence, Tradler Erik) részt vett az Aktìv Iskoláknak szervezett szellemi vetélkedőn Nádasdladányban. A verseny témája a párizsi olimpia volt. A gyerekek találkoztak Csipes Tamara olimpiai bajnokkal is, akivel beszélgethettek, kérdezhették az őket érdeklő dolgokról és megtekinthették az érmeit is. A tanulókkal Cseténé Szabados Amrita Teresa igazgatónő vett részt e foglalkozáson.
Nagyon tartalmas programon vettünk részt vezetőtársammal, Lengyel Valéria tanárnővel. Litéren jártunk, a Litéri Református Általános Iskola szakmai programján vettünk részt. Iskolánk fontos értéke a hagyományok őrzése, ápolása. Régóta dédelgetett álmunk a néptáncoktatás pedagógiai programunkba történő beépítése, mert hisszük, hogy közösséget épít, fejlesztő hatású, élményalapú mozgást jelent. Egy nagy lépést tettünk álmunk megvalósulása felé és megismertük a néptánc bevezetésének szakmai/módszertani hátterét is. Élmény volt!
A 8.osztályos tanulók pályaválasztásának megkönnyítése és segítése céljából érkezett meghívásunkra a Thuri György Gimnázium és AMI igazgatóhelyettese, Szlávik Ágnes tanárnő. Érdekes előadásban mutatta be az intézményükben folyó nevelő- és oktatómunkát.
Iskolánk 7. osztályos csapata részt vett a XI. "Iparkodjunk, Gyerekek!" megyei vetélkedő középdöntőjében. Az érdekes, kreatív feladatokat ügyesen megoldották, mellyel a 8. helyezést érték el. A csapat tagja volt: Molnár Kristóf, Németh Noémi, Ulrich Maja Kitti, Tradler Erik. (Péntek Ádámnak jobbulást kívánunk!) Felkészítőjük Pásztóhy-Baranyai Katalin tanárnő. Köszönjük szépen Tradler Andor szülőnek az utaztatásban nyújtott segítséget!
Iskolánkba látogatott Polli, a nagy fekete terápiás kutya és gazdája Léczfalvi Kinga állatasszisztált foglalkozásvezető. Élménydús foglalkozást tartottak tanulóinknak az októberi szép napsütésben. Köszönjük szépen ezt a nagyszerű lehetőséget, Kalauz Fanni kolléganőnknek pedig a szervezést!
Nemzeti ünnepünk alkalmából méltó módon emlékeztünk az '56-os forradalom és szabadságharc hőseire. A Csóri Csuka Népdalkörrel közös előadás nagyon megható volt. A műsort Dr. Hári Gyula tanár úr állította össze és tanította be a gyerekeknek. Köszönjük a színvonalas előadást! A hősök emléke legyen áldott!
Mi is csatlakoztunk az abai iskola Merj életet menteni! című kampányához, mely egy remek kezdeményezés. Ne kerüljön rá sor, de ha mégis, legyenek tanulóink is ennek a tudásnak a birtokában. Cseténé Szabados Amrita Teresa igazgatónő koordinálta a foglalkozást.
Iskolánk 3.osztályos tanulói Budapestre mentek, hogy a Pesti Magyar Színházban megtekintsék a Rumini Ferrit-szigeten című előadást. Utaztak vonaton, metrón és villamoson. Vidáman és élményekben gazdagon tértek haza. A kirándulást szervezte és lebonyolította Heltay Ágnes, Kalauz Fanni és Látics Barbara tanító nénik.
Iskolánk 7. osztályos csapata továbbjutott a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett XI. „Iparkodjunk, Gyerekek”! szakmaismereti vetélkedőjének középdöntőjébe. A versenyre 62 csapat jelentkezett, melyből a 10 legjobbat hívták meg a középdöntőbe. A csapat tagjai: Molnár Kristóf, Péntek Ádám, Ulrich Maja Kitti, Tradler Erik, lelkesen készülnek a további megmérettetésre. Felkészítőjük Pásztóhy-Baranyai Katalin tanárnő. Gratulálunk és szurkolunk!
Az állatvédelmi témahét újabb programjaként az alsós és felsős tanulóink a Fejér Vármegyei Rendőrkapitányság munkatársaitól hallgathatták meg milyen is a felelős állattartás és hogyan tudnak leggondosabb gazdikká válni. Nagyon hasznos és érdekes előadás volt, köszönjük ezúton is Dér Tibornak és Gazdag Andreának!
Csodálatos időben kirándultak az első és második osztályos tanulók a Zámolyi Madárparkba. Nagyon különleges madarakat láttak, róluk rengeteg érdekességet hallottak. Kezükből etették a libákat és papagájokat, kis pelyhes csibét simogathattak, különféle tojásokat is láttak és foghattak meg. Természetesen a jó játék sem maradt el. Sok élménnyel és ismerettel gazdagodtak tanulóink. A programot Szalma Ibolya és Laczi Zsuzsanna tanító nénik szervezték. A gyerekeket elkísérte még Róth-Szabó Hajnalka néni is. Köszönjük ezt a tartalmas napot!
Hagyományainkhoz híven október 6-án az aradi vértanúkra emlékeztünk. A műsort az 5.osztályosok előadásában láthattuk, melyet osztályfőnökük, Fliszárné Németh Ágnes tanárnő állított össze. A vértanúk emléke legyen áldott!