Székesfehérváron rendezték meg a Vörösmarty Mihály vármegyei szavalóversenyt, melyen Németh Krisztián 8.osztályos tanuló Különdíjban részesült a neves zsűri döntése alapján. Nagyon örültünk az elismerésnek! Gratulálunk Krisztiánnak és Lengyel Valéria tanárnőnek a sikeres közös munkához!
A tanév első bázisintézményi programján az Oktatási Hivatal Tananyagfejlesztési Főosztályának kedves munkatársai látogattak el intézményünkbe és tartottak előadásokat a Nat 2020 szerint fejlesztett kiadványokról, digitális tartalmakról. Köszönjük szépen Sipos Imre elnökhelyettes úrnak és kollégáinak a színvonalas szakmai programot! Továbbá köszönetet mondunk a külsős intézményekből érkezett vendégeinknek, hogy jelenlétükkel megtiszteltek bennünket!
A 8.osztályosok pályaválasztásának további segítése céljából érkeztek intézményünkbe a velencei Dr.Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium pedagógusai. Az előadáson bemutatták az iskolában induló képzéseket, szakokat, felkeltve a tanulók érdeklődését.
Tanítványaink a Veszprémi Petőfi Színházban jártak, ahol A brémai muzsikusok című előadást tekintették meg a 4. és 5. osztályos tanulókkal a Lázár Ervin Program keretében. A darab fontos emberi értékekről szólt, megható és vicces jelenetekkel gazdagítva. Köszönjük a Székesfehérvári Tankerületi Központnak e lehetőséget!
Az első osztályosok első látogatása a könyvtárba nagy élmény volt mindannyiuknak. Varga Lászlóné Klári néni a Vuk című diafilmet vetítette le, és mesélte el nekik. A mese végén ügyesen válaszoltak a történettel kapcsolatos kérdésekre és kiszínezték a jutalmul kapott színezőt. Mindenki nagyon jól érezte magát.
A Nádasdy- napok természetismereti projektjén vettek részt tanulóink: Kindl Gábor, Malina Erik, Rácskai Karolina és Stadler Levente. Nagyon jól érezték magukat, tudásukat bővítették, további ismeretekre tettek szert. A csapat Ács Miklós tanár úrral látogatott el a közeli település iskolájának programjára.
A Budapesten megrendezett boccia versenyen Németh Krisztián 8.osztályos tanuló vett részt Péterné Sereghy Fruzsina tanárnővel. A vetélkedés februárban folytatódik Krisztián számára, most egyéniben 11 pontot szerzett ezen a megmérettetésen. Szívből gratulálunk!
A "Technikaórák a szakképzésben" elnevezésű projekt keretében 7. osztályos tanulóink a Székesfehérvári SZC Árpád Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumba látogattak. Kipróbálhatták a varrást, villanyszerelést, önvédelmet, lövészetet, grafikát. Mindenki számára nagyon hasznos nap volt.A gyerekeket osztályfőnökük, Pásztóhy - Baranyai Katalin tanárnő kísérte el.Az utaztatásban segítségünkre volt Csór Község Önkormányzata, melyet hálásan köszönünk!
Rendhagyó énekóra a Pitypang zenekarral…Az alsó tagozatos osztályokba a Pitypang együttes tagjai látogattak el, és tartottak egy fergeteges énekórát. A gyerekek különleges hangszerekkel ismerkedhettek meg, és vidám dalokat énekelhettek gitárkísérettel. Nagyon tetszett nekik, örültek a tanórának. Köszönjük szépen a lehetőséget, az együttműködést!
Állampolgári ismeretek tananyag keretében 8.osztályos tanulóink Hári Gyula tanár úrral látogatást tettek Csór Község Önkormányzatánál, ahol az önkormányzatisággal és a helyhatóságok szerepével ismerkedtek meg a gyerekek.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Gaja Környezetvédő Egyesület a Fogyasztás szüneti naphoz kapcsolódóan konferenciát szervezett a Hiemer- házban, melyen iskolánkat Balom Zorka, Rácskai Karolina és Sütő Luca 8.osztályos tanulók, valamint Ács Miklós tanár úr képviselte. Dr.Cser-Palkovics András polgármester úr, valamint Kádár András a Jane Goodall Intézet igazgatója tartott érdekes előadást. A konferenciával Varga Gáborra, az egyesület 2023-ban elhunyt elnökére emlékeztek. Köszönetet mondunk V.Bőhm Erika elnökasszonynak a nemes munkájáért!
Kuntár Ferenc gyógypedagógus, szaktanácsadó tartott belső továbbképzést tantestületünk tagjainak. A megbeszélés valódi ötletbörzévé vált, melyet szakmai eszmecsere követett.
Márton napjához különböző hagyományok kapcsolódnak. Könyvtári foglalkozás keretében egy nagyon komplex programmal várta a 2. osztályosokat Varga Lászlóné, Klári néni. A történet újbóli megismerése után az érdekes feladatok, a kézműveskedés, az éneklés és a dalosjátékok közt mindenki megtalálta a neki legjobban tetsző tevékenységet. Köszönjük szépen ezt az élményt!
Csodás kiránduláson vettünk részt felső tagozatos tanítványainkkal és szüleikkel, valamint a Levendula Természetjáró Egyesület néhány tagjával. A szentbékkállai kőtengerhez vezetett első utunk, ahol a természet lenyűgöző erejét csodáltuk meg csakúgy, mint a Szent György-hegy bazaltorgonáinál. Néha ködben, néha napfényben gyönyörködtünk a festői Balaton-felvidékben. Csobánc várához felkapaszkodva a látvány szintén elvarázsolta csapatunkat. Nagyon jól éreztük magunkat, kellemesen elfáradva tértünk haza. Köszönjük Ács Miklós kollégának a túra szervezését!
Egészséges táplálkozás napja a 2.osztályosokkal. A gyümölcssaláta készítéséhez örömmel hozták a gyermekek a finomabbnál finomabb gyümölcsöket. A közös munka élménye mindenkit nagyon lelkesített az elkészítésében. A nagy tál “ vitaminbomba” pillanatok alatt elfogyott. Reméljük, egy kicsit segít távol tartani a betegséget az osztály tanulóinál. Köszönjük Szalma Ibolya kolléganő figyelmességét, törődését!
Azoknak a 7. osztályos tanulóknak, akik részt vettek az "Iparkodjunk, Gyerek!" c. verseny középdöntőjében, a nyereményük egy üzemlátogatás volt az Aranyalma Cukrászdában, Székesfehérváron. Sok érdekeset hallottak, láttak a cukrászda működésének rejtelmeiről. Utána még egy kis tízórait is elfogyasztottak a szomszédos "Mekiben". A gyerekeket osztályfőnökük, Pásztóhy -Baranyai Katalin tanárnő kísérte el. Köszönjük szépen a lehetőséget!