Zöld suli
A Gaja Környezetvédő Egyesület az úgynevezett Zöld suli konferenciáját Székesfehérváron, a Hiemer-házban rendezte meg. Az egyesület nemrég elhunyt elnöke, Varga Gábor emléke előtt tisztelegtek e nemes cselekedettel. A programot Dr.Cser-Palkovics András polgármester úr nyitotta meg s V.Bőhm Erika asszony szervezte. Iskolánkat Csete Natália 8.osztályos, valamint Balom Zorka és Sütő Luca 7.osztályos tanulók képviselték Ács Miklós tanár úrral.
Bázisintézményi program
Szàmtan vagy matematika? címmel rendeztük meg iskolánk bàzisintèzmènyi programját, melyre a környező települések intézményeiből is érkeztek kollégák. Előadónk, meghívott vendégünk Dr. Wintsche Gergely tankönyvfejlesztő volt, aki èrdekes, jàtèkos feladatokkal bővítette módszertani tudàsunkat. A programot Pàsztóhy-Baranyai Katalin matematika-kèmia szakos kollèganő szervezte.
Mozi
A 3. osztàlyosok az egyik délutàn remek programon vettek rèszt. Szèkesfehèrvàrra utaztak ès megnèztèk a Mancsőrjàrat című filmet a Cinema Cityben. Az utaztatàsban köszönjük a szülők segítsègèt ès Kovàcsnè Geiger Andrea tanító nèninek a szervezèst!
Technikaórák
Immár 3.alkalommal került sor kihelyezett technikaórára ès pàlyaorientàciós tevèkenysègre a Szèkesfehèrvàri SZC szervezésében. 7.osztályos tanulóink számára az egyik ilyen foglalkozás helyszíne a székesfehérvári Jáky József Technikum volt. Érdekes feladatokat végeztek a gyerekek: vizsgálták a települések típusait, szerkezetét. Végeztek településtervezést, készítettek hozzá településtervet, térképet. Ismerkedtek a hidak tartószerkezetével, majd modellezték azt. De ellátogattak a Vörösmarty Mihàly Technikum ès Szakkèpző Iskolàba is, ahol szintén érdekes, tartalmas foglalkozáson vettek részt tanítványaink. Nagyon köszönjük a lehetősèget és a kedves fogadtatàst, az ajándékot! A gyermekek utaztatásában Csór Község Önkormányzata, a szülők és Ács Miklós tanár úr vesz részt, melyet hálásan köszönünk!
Táncházban
Iskolánk 2. és 4. osztályos tanulói egy izgalmas, érdekes, fantasztikus előadáson vettek részt Székesfehérváron a Táncházban. Az előadás címe: Mesenép A mű koreográfusa Novák Péter, szereplői: az Alba Régia Táncegyüttes tagjai voltak. Mindenki nagyon jól érezte magát, remekül szórakozott.
Tanulás
Már szeptembertől folyamatosan készülnek 8. osztàlyos központi felvèteli vizsgát író diàkjaink. Heti rendszeressèggel oldjàk meg a feladatokat s beszèlik meg, hogy mire kell majd figyelniük a szàmonkèrèsnèl. Lengyel Valéria ès Pàsztóhy-Baranyai Katalin tanàrnők mindent megtesznek tanítványaikért, hogy jól sikerüljön ez a fontos megmérettetés magyarból és matematikából. Hàlàsan köszönjük mindkettejüknek ezt a nagyon fontos szakmai feladatot!
Óvoda-iskola
A Csóri Csivitelő Óvoda nagycsoportos csemetèi is ellàtogattak iskolánkba az óvó nènik kísèretèben. Jàtèkos sportfoglalkozàst tartott számukra intézményünk testnevelő pedagógusa, Nagy Tamàs tanár úr. A gyerekek jót jàtszottak Tamàs bàcsival, s a vègèn jutalmat is kaptak. Nagyon ügyesek voltak, jól èreztèk magukat nàlunk. Vàrjuk őket szeretettel legközelebb is!
Ribizli
Egy hètfő dèlutàn kedves vendég látogatott el iskolànkba: maga Ribizli bohóc kereste fel az alsó tagozatos gyerekeket. Színes, jókedvű, vicces interaktív műsorral kàpràztatta el a tanulókat, akik sokat kacagtak, ènekeltek. Köszönjük a színvonalas előadás megszervezèsèt a csóri könyvtàrnak, Varga Làszlónè Klàri nèninek!
Csodás ásványok
Előadàssal egybekötött àsványkiàllítàs is volt iskolànkban, melyen a bemutatott fosszíliákról, ásványokról, azok kialakulásáról hallhattunk nagyon sok érdekességet Mohácsi Péter úrtól.
Jó hír!
40 000 Forint èrtèkű Hervis utalvànyt nyert iskolánk, melyet hàlásan köszönünk!
ART
Átadtuk azokat az adomànyokat, melyeket az elmúlt hónapban gyűjtöttünk az Animal Rescue Team csapatànak. A helyi család jeleskedik az àllatvèdelemben, nagyon sokat tesznek az àllatokèrt: mentik, gondozzák, ápolják a hozzàjuk kerülő àllatokat. Köszönjük, hogy segíthettünk! Biztosan folytatjuk mèg!Tovàbbà szeretnèm kifejezni hàlàmat azoknak a szülőknek, családoknak, akik adomànnyal segítettèk kezdemènyezèsünket. Köszönet érte!
Lázár Ervin Program
Október 26-án, csütörtökön a Csodaláda című előadást tekintette meg iskolánk 8.osztálya a Fővárosi Nagycirkuszban. Világhíres akrobaták, bámulatos mutatványok, trükkök, nyargaló paripák és idomított kutyák várták a gyerekeket. Az előadás házigazdái Anton és Franke bohócpáros voltak. A gyerekeket osztàlyfőnökük, Fliszárné Nèmeth Ágnes tanàrnő kísèrte el.
Buli
Tök jó bulival zàrtuk az őszi szünetig tartó időszakot a felső tagozatos gyerekekkel! A 6. osztàlyos tanulók szèpen feldíszítettèk a tantermet, a 8. osztàlyosok pedig vidàm feladatokkal vàrtàk iskolatàrsaikat. Osztàlyfőnökük, Fliszárné Németh Ágnes tanàrnő koordinàlta,segítette őket. Volt tökfaragàs,jelmez,finomsàgok,zene,tànc,jó hangulat...Köszönjük szèpen a szülőknek a sütemènyeket, ràgcsàlnivalókat,üdítőket ès a dekoràciót!
Pályára fel!
Az őszi szünet előtti utolsó napunk igen mozgalmasan telt, a pàlyaorientàció jegyèben. Alsó tagozatos tanulóinkat meglàtogatta Vörös Zsuzsanna olimpiai bajnok, akivel felemelő pillanatokat èltünk àt a 2004-es athèni olimpia ùjbóli felidèzèse kapcsàn. Ezúton is szeretettel gratulálunk neki! Ezutàn Kertész Tamás iskolarendőrünk tartott èrdekes, interaktív bemutatót a rendőrsèg munkàjàról. Hàlàsan köszönjük mindkettejüknek, hogy időt szàntak ránk!
Az 5.és 6.osztályos tanulóink a helyi Fiastyúk Udvarházba tettek látogatást, ahol szívélyes fogadtatásban részesültek. A gyerekek megismerkedtek a konyhai fűszernövényekkel, bepillanthattak a konyha rejtelmeibe, illetve készítettek palacsintát is. Nagyon köszönjük a lehetőséget, mindenki élményekkel gazdagodva tért haza! A tanulók osztályfőnökükkel, Pásztohy-Baranyai Katalin és Nagy Tamás kollégákkal vettek részt a programon. Ezen a napon a 7. ès 8. osztàlyos tanulóink Szèkesfehèrvàrra utaztak ès megismerkedtek a mentőàllomàs dolgozóinak felelőssègteljes, nem könnyű, nagyon fontos munkàjàval. Ezutàn az SzC Bugàt Pál Technikumàban folytattàk az egèszsègüggyel kapcsolatos pàlyaorientàciós foglalkozàsukat, a tanèvben immàr màsodik alkalommal. Hàlàsan köszönjük Lőrincznè Vas Márta szakkèpzèsi referens asszonynak a segítsèget, a szervezèst, illetve Csór Község Önkormányzatnak a szàllítàsban való segítő együttműködèst!
Kirándulás
A kora reggeli indulás ès a szemerkèlő eső sem szegte kedvünket, Zircig meg sem àlltunk, ahonnan túrázni indultunk Porva-Csesznek- Vinye ùtvonalon. Tùravezetőnk, Ács Miklós tanàr ùr ismèt szèp helyekre vitt bennünket. Külön öröm, hogy többen is csatlakoztak hozzànk ès aktívan töltöttük a szombati napot, szèp termèszeti környezetben.
Tisztelet-hősök
Az 1956-os forradalom ès szabadságharc 67. èvfordulója alkalmàból ünnepi műsorral készültek tanulóink a Csóri Csuka Nèpdalkörrel közösen. A szèp ès színvonalas műsort Dr. Hári Gyula tanàr ùr àllìtotta össze, s tanította be a gyerekeknek. Báthory Làszló ùrnak köszönhetően citerahang is színesítette a műsort. A megemlékezés koszorùzàssal zàrult a Fő tèri emlèkműnél. Tisztelettel emlékezünk a hősökre!
Mérési eredmények
Az Oktatási Hivatal felületén elérhetők a 2021/2022.évi országos mérési eredmények szövegértésből és matematikából. Nagy örömünkre szolgált, hogy az adott 6.és 8.osztályos tanulóink eredménye szignifikánsan ugyanolyan, illetve magasabb az átlageredményhez képest. A sok iskolai program mellett nagy hangsúlyt fektetünk a hatékony és sikeres szakmai munkára is, gratulálunk az elért eredményhez!
Bázisintézmény
A tanèv első bàzisintèzmènyi programjàval igazgató kollègàit szólította meg Cseténé Szabados Amrita igazgatónő, egy szakmai beszèlgetès keretèben. Örülünk, hogy ilyen sokan eljöttek iskolánkba ès egy tartalmas dèlutànt töltöttünk el közösen. A megbeszélés témája a pedagógus teljesítmènyèrtèkelèsi rendszer bevezetèse volt. A tanàcskozàson rèszt vett Bèd Judit, a Szèkesfehèrvàri POK munkatàrsa is,aki kèszsègesen válaszolt kèrdèseinkre.