A Székesfehérvári Táncsics Mihály Általános Iskolában került sor a Curie környezetvédelmi emlékverseny területi döntőjére. Intézményünket négy csapat képviselte, melyből Kovács Lili, Módi Réka és Vizi Zsófia alkotta csapat az előkelő II.helyezést érte el. A többi csapat tagjai voltak: Balom Zorka, Sütő Luca, Vizi Sára, Csete Natália, Helt Lili, Sütő Réka, Bartók Letícia, Rabóczki Dóra. A versenyre a tanulókat Ács Miklós és Pásztohy-Baranyai Katalin pedgóguskollégáim készítették fel. Gratulálunk a szép eredményhez!
Könyv, ceruza, játék és maskara
Ezzel a négy szóval tudjuk jellemezni a januárt és a februárt. Az első félév január 20-án ért véget, mely napot megelőzve még az utolsó nagy hajrában vettek részt azok a tanulók, akik javítani szerettek volna még. A kitűnő és jeles eredményt elért gyerekek osztályonkénti névsorát itt a honlapon a Büszkeségeink fül alatt olvashatják. Mindenkinek gratulálunk az elért tanulmányi eredményéhez, aki pedig javítani szeretne, a második félévben lesz rá lehetősége.
A tanuláson kívül a játék, az egyéb programokon való részvétel töltötte ki mindennapjainkat: tanítványaink lelkesen készültek a folyamatban levő levelezős versenyekre, anyagot gyűjtöttek a „Petőfi 200” Emlékévhez kapcsolódva, faliújságot készítettünk a lánglelkű költő egy-egy életrajzi eseményét kiemelve, illetve olvastuk verseit.
Farsangfarki mulatságot is tartottunk kicsiknek és nagyoknak egyaránt, elűztük a telet. Az alsó tagozatosok a művelődési házban ettek-ittak-mulattak a szebbnél szebb jelmezeikben, míg a felsősök számára játékos feladatok, zene, tánc és értékes tárgyjutalmak emelték a farsangi együttlét izgalmait. Mindenki nagyon jól érezte magát, állt a bál!